A sportközvetítési jogdíjak témája egy összetett terület. Világszerte hatalmas pénzeket mozgat meg, azonban megannyi formája, típusa van, mind az értékesítésnek, mind az elosztásnak. Alábbi bejegyzés a közvetítési jogdíjakról szóló sorozat első része.
Honnan is induljunk? Először vegyük sorra egy közvetítési folyamat szereplőit. A két alapszereplő a jogdíj tulajdonosa - szövetség, sportklub, esemény szervezője, stb.- és a televíziós társaság. Másrészt a hirdető (vállalati szféra), aki számára értékesíti a társaság a reklámidőt, illetve a szövetség, sportklub, esemény szponzorai, akiknek fontos a megjelenés, hiszen többek között ezért lettek szponzorok. A főszereplő azonban mindig a televízió előtt ülő fogyasztó (szurkoló). Az ő kegyeiért van ez az egész.
Ideális esetben a megfelelő lefedettséggel (figyeljünk!), koncepcióval, ajánlattal rendelkező televíziós társaság megvásárolja a jogokat x évre például a szövetségtől, vagy egy esemény jogait a szervezőktől. (Van olyan például, hogy egy világeseményt egy nagy TV-konzorcium, ami tovább értékesíti, ezt majd egy másik bejegyzésben.) Tegyük fel, piacképes a termék maga, az esemény, így sok embert vonz a televízió elé. Mi történik? A vállalati szféra reklámidőt vásárol - tehát a társaság jogdíjvételi kiadásai kezdenek megtérülni. Az esemény, illetve a csapatok szponzorai is megjelenést kapnak a közvetítés által. Mindenki boldog! Azonban ez egy olyan körfolyamat, ha az egyik tényező változik, akkor az összes többi is. Ha gyengül a termék minősége (értsd, pl. kizárják a Fradit), akkor kevesebb nézőt vonz, a jogdíjakat nem az ideális áron lehet értékesíteni, a reklámbevételek is csökkennek, a szponzorok is kevesebb pénzt áldoznak az eseményre. Ráadásul így duplikálódik a forráscsökkenés (jogdíjbevétel+szponzori pénzek), ezáltal tovább gyengülhet a termék, majd csökkenő helyszíni nézőszám stb-stb.. Van, hogy eleve kevés nézőt vonz egy esemény. Nem a termék minősége, hanem például a sportág népszerűségének foka, a megfelelő kommunikációs stratégia hiánya, vagy egyebek okán. Ez esetben a tévétársaság kevesebbet, vagy egyáltalán nem is fizet a jogokért, illetve ismert olyan, amikor maguknak a jogdíjtulajdonosoknak kell fizetni, hogy közvetítsenek. Utóbbi pillanatnyilag nehézségnek tűnhet, azonban megfelelő szponzori együttműködéssel, reklámidők értékesítésével kivitelezhető. A sportág maga pedig növelheti a népszerűségét, természetesen további kommunikációs eszközöket is felvonultatva. Lefedettség. Logikus, ha kisebb az elérés, csökkenő reklám és szponzori bevételekkel számolhatunk. Mind a televíziós társaság, mind a szövetség, klub, esemény szintjén.
Álljunk csak meg egy pillanatra! Az MLSZ - Digi TV - Sport TV között hetekig ment a huzavona a magyar futball közvetítési jogdíjainak értékesítése kapcsán. Összegeket most nem említek. A Digi TV hatalmas pénzt ajánlott, többször egymásra ígértek. Itt jön be a lefedettség tényező. A Digi TV-nek 400-600 000-es ügyfélköre van, ráadásul nem mért az sem, hogy ebből mennyi érdeklődne az új sportcsatorna a Digi Sport és egyáltalán a magyar futball iránt. Bár elég „jó pénzt” ígértek illetve azt, hogy később a többi szolgáltatóval is megegyeznek, és a Digi Sportot felveszik a műsortárba, de erre mi lett volna a garancia? Abba ugyanis senki - legalábbis nem olvastam ilyet- nem gondolt bele, hogy kisebb eléréssel például a klubok csökkenő szponzori bevétellel számolhatnak. Úgy pedig már nem biztos, hogy megéri… A Digi TV-nek viszont miért érte volna meg? Egyértelmű: a terjeszkedés, az új előfizetők megjelenése miatt.
Tegnapi hír szerint amúgy a Sport TV nyert. Közvetíthet.
